Take the Journey - Ez az én történetem.- 3. rész - Amikor először választottam magam
Král Éva vagyok, a Take the Lead Hungary megálmodója.
Ez a blog az én utam története.
Arról szól, hogyan választottam végre saját magamat, hogyan léptem ki azokból a kapcsolatokból, helyzetekből és mintákból, amik már nem szolgálták a növekedésemet.
Arról, hogyan találtam meg újra az önMAGom hangját, és hogyan tanultam meg együtt élni vele – néha csendben, néha táncolva, néha sírva, néha vergődve, de mindig őszintén.
Ez az út nem egy sikersztori. Ez egy valódi átalakulás története – minden fényével, árnyékával, szétesésével és újrarendeződésével.
A célom az, hogy ha te is hasonló úton jársz, tudd: nem vagy egyedül. És tudd: lehet másképp. Lehet jobban. Lehet önazonosan.
Ez vagyok én. Ez az én utam.
Take the Journey.
A felismerés "pillanata"
Az ébredés sosem harsány. Nem kürtszóval érkezik. Nem villan be egy égő égi tábla, hogy: "Na most!"
Nem úgy történik, mint a filmekben, hogy egyszer csak rádöbbensz, ki vagy valójában.
Hanem csendben történik.
Fáradt csendben. A kimerültség sötétjében.
Abban a pillanatban, amikor először mondod ki: "Nem bírom tovább."
De utána, halkan, mégis határozottan: "Nem is kell tovább bírnom."
Ez volt az a pillanat, amikor először választottam magam.
Nem látványosan. Nem ünnepélyesen. Nem volt konfetti. Csak egy belső döntés. Egy belső váltás.
Olyan, mint amikor a repülőgép átvált vészüzemmódról manuális vezérlésre.
Nem volt már más pilóta. Már csak én maradtam. Ott és akkor kikapcsoltam magamban minden érzelmet, mert ha ott teret engedek a félelmeknek, akkor bizony nagyon másként folytatódik az életem. Cselekedtem, ahogy tudtam. Összepakoltam a saját cuccom és a gyerekét és mentem. Nem számított semmi.
Mit jelent magamat választani?
Jónéhány évvel ezelőtt készítettem egy tetoválást. A kiégésem után. Akkor még "csak" egy emlékezető volt, hogy foglalkozzak többet magammal. 2 munkahelyem volt, mellette az 5 éves lányom, pluszban építettem a Sportosmami márkám. 3-4 órákat aludtam. Senki nem kényszerített, én akartam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Én sehol nem szerepeltem a listámon. Adtam, adtam és adtam és nem töltődtem vissza. Ennek a vége lett a kiégés és a térdszalag szakadás.
Élénken emlékszem, ott álltam a hegy tetején, kezdő síelőként a piros pálya elején, és azt mondtam magamnak, mint hosszú hónapok óta minden nap.... "csak ezen is legyünk túl." De az élet azt mondta, hogy "Nem, barátom, ezt most meg fogod élni"
Az első gondolatom, a térdműtét után, a korházi ágyon fekve, hogy még keményebben kell hajtanom, még összeszedettebbnek kell lennem. Még szigorúbbnak kell lenni magamhoz. De ahogy teltek a napok és a hetek, rájöttem, hogy nem ez lesz a megoldás. A megengedésben lesz a kulcs. Megengedni, hogy szétessek. És akkor jött a 8 hónap rehab, nem csak a térdemnek, hanem a lelkemnek is. Nem tudtam mást csinálni, mint a gyerekemet alapszinten ellátni és festeni. Töltöttem magamat 8 hónapon keresztül. Ott és akkor döntöttem el, hogy magamat is a listámra kell tennem. Mert üres kancsóból nem lehet önteni. Nekem pedig csont száraz és repedt volt már a kancsóm.
"Love yourself first! " - Azaz először magadat szeresd!
Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem volna másokat. Nem azt, hogy ne számítanának a szeretteim. Hanem azt, hogy végre magamat is beletettem az egyenletbe. Hogy nem csak "másokért vagyok", hanem magamért is.
"Az, hogy mi következik a 'Válaszd magad, és légy önazonos' jól csengő szlogen után, arról senki sem beszél."
– Én igen. Most már igen. Mert tudom, hogy a legnehezebb rész utána jön.
Mert amikor magad választod, az nem azt jelenti, hogy minden egy csapásra könnyebb lesz.
Épp ellenkezőleg: akkor kezdődik az igazi munka.
Ott állsz egyedül, és rájössz: most már nincs kire mutogatni. Nincs főnök, nincs bántalmazó, nincs külső elnyomás.
Most már tényleg te jössz.
Minden, amit szeretnél a félelem másik oldalán vár!
Sokan azt hiszik, a bátorság azt jelenti, hogy nincs félelem. Engem viszont máshogy tanított az élet:
"Bátran félek."
Ez lett az egyik legfontosabb mantrám. Mert amikor magamat választottam, akkor még nagyon is féltem.
Féltem, hogy elveszítem a megszokott kapaszkodóimat. Hogy mit mondanak majd mások.
Hogy ki leszek én ezután. Hogy mi lesz a lányommal?
De ez nem akadályozott meg.
Mert elindultam.
Reszkető lábbal.
De elindultam.
A túlélőből teremtő
Ez az időszak volt az, amikor a túlélésből elkezdtem átváltani teremtésbe. Ez sem egyik napról a másikra történt. De valami elkezdett bennem megváltozni. A láthatatlan kis fonál megcsillant, ami a mostani énemet és az akkori énemet összekötötte. Még itt sem volt tiszta a kép. Még itt is csapkodtak a fejem felett a hullámok! Napról napra éltem, de azt tudtam, hogy jó döntést hoztam.
Elkezdtem választani. Létrehozni. Meghatározni. Mit akarok és mit NEM akarok. Szabályokat, határokat állítottam fel magamnak és másoknak is. Volt, hogy átléptem, volt, hogy engedtem, hogy átlépjék, másoknak pedig még mindig az volt a természetes, hogy észre sem vették, mert ezt szokták meg tőlem. De nem adtam fel! Volt, hogy hetekig nem beszéltem az egyik családtagommal, mert durván semmibe vette a határaimat.
Majd szépen-lassan, mindenki megtanulta tisztelni azokat, aki pedig nem, azt kizártam az életemből, vagy folyton emlékeztetem, hogy eddig és ne tovább. Mert idővel én is megtanultam ezeket tisztelni. Rájöttem, hogyha valaki szeret, akkor ezekkel együtt szeret, akinek pedig ezzel problémája van, az nyugodtan kereshet mást, akit nyúzhat.
A precedens pedig elindított egy folyamatot. A people pleasure-ből egy önmagáért és a gyerekéért a végletekig kiálló individuum lettem. 3 év kellett hozzá, de mostmár bátran kijelenthetem ezt, hiszen minden olyan helyzetet, szituációt, embert leválasztottam magamról, ami, vagy aki nem fogad el olyannak, amilyen vagyok, kihasznál vagy belémtörli a lábát csak azért, mert azt gondolja, hogy megteheti. Persze még mindig rugalmas vagyok, de egy ponton túl már nem vagyok hajlandó elviselni semmilyen, a személyemet érintő kihasználást. Nap mint nap magamat választom. A békémet, a csendemet, Önmagamat.
Amit akkor még nem tudtam…
Most már könnyen beszélek, mert végigmentem ezen a "beavatáson". De ez a beavatási szertartás maga volt a purgatórium. Leégetett rólam mindent...
Mert azt hittem, ha egyszer magam választom, minden rendben lesz.
De a választás csak a kapu volt
A valódi utazás akkor kezdődött....
Erről fog szólni a következő rész, amelyben bemutatom Evettkét!